1. fejezet

1. fejezet

"Köszönöm... Akkor is, ha szerinted fölösleges. Sérülések százait hordom magamban, miközben úgy kell tennem, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Ma legalább úgy éreztem, hogy valaki kézen fog, és azt mondja: nem vagy egyedül."

- És ezzel a Fekete Tigrisek átvették a vezetést! - Harsogta bele mikrofonjába a játékvezető. A tömeg tombolt, a pályán szoros közdelem folyt. - Fél perc sincs hátra, ezt már lehetetlen behozniuk a Kék Sólymoknak!

A nővérem tombolt örömében, míg az összes többi körülöttünk lévő – számomra nagyrészt ismeretlen – diáktársunk a fejüket fogta.

- Nat! Ennyire nem utálhatod őket... - Megragadtam a karját, hogy visszakényszerítsem a kényelmetlen műanyagszékbe.

- Tudod, hogy nem őket utálom.

- Csak Garetet nem tudod elviselni... - Ingattam a fejemet.

- Egyáltalán hogy vagy képes járni vele? - Nézett rám végül.

- Ezt már megbeszélt...

- Ééés ezzel a meccs véget ért! - Örömkiáltások töltötték be az udvart, míg a csapatok kezet fogtak egymással, majd az öltözők felé vették az irányt.

- Majd találkozunk. - Futólag puszit nyomtam az arcára, és a tömegbe vetettem magamat.

- Caroline! Siess haza, beszélnem kell veled! - Kiabálta utánam, de nem méltattam válaszra. Sokáig tartott leérnem a kilátóról, de még időben utolértem Garetet, az öltöző ajtaja előtti pár méteren.

- Szép meccs volt! - Öleltem át, próbáltam enyhíteni a dühét, ahogy csókot leheltem az ajkaira.

- Rettentően! Ha az a...

- Nyugi Sólyom! - Felnevettem. Már akkor is, amikor megismertem, ő volt a Sólymok kapitánya, és legalább azóta hajtogatta nekem az ellenszenvét a Tigrisek és főleg Alexander Vindex felé. Bár nem ő volt a csapatfő, mégis messze a legjobb játékos volt a pályán, ezt még én is elismertem. Egyedül Garet nem volt hajlandó belátni Alex tehetségét.

- Figyelj, megvárlak kint, aztán elmegyünk valahová... Rendben? - Csak bólintott, majd feltépte az öltöző ajtaját. A falnak támaszkodtam, majd néztem, ahogy a többi játékos is az öltözők felé szállingózik.

- Szia cica! - Felnéztem, egyenesen egy Tigris szemébe. - Mit szólnál, ha mi ketten kivennénk egy...

- Tűnj el! - A táskám lecsúszott a vállamról, amikor két kézzel próbáltam eltolni magamtól a srácot, ami csak még nagyobb elégedettséget váltott ki belőle.

- Kis harcias. Igazi vadmacska! Egy tigris oldalán lenne a helyed, kislány! - Suttogta. A nyakamon éreztem a leheletét, amitől felfordult a gyomrom.

- Hagyd abba Mason! - Csendült egy másik hang mögötte.

- Ne szólj bele Alex! - Remek. - Ez csak egy csitri, aki epekedik a focisták után.

- Pontosabban Garet Knorrow barátnője, te barom! - A karjára tette a kezét és könnyedén arrébb lökte csapattársát. Közelebb lépett a Masonnek nevezett Tigris felé, aki majdnem fél fejjel volt magasabb nála, de mégis fogta magát, és a kijárat felé indult.

- Jól vagy? - Lépett hozzám Alex. Hangja csendes volt, fekete haja az arcába hullott. 

- I-Igen. - Rabul ejtett a szeme, köszönetet akartam mondani neki, de nem találtam a megfelelő szavakat. Lehajolt, és felvette a földön heverő táskámat, majd a vállamra csúsztatta. Nyílt mellettem az ajtó és Garet lépett ki rajta.

- Itt meg mi a franc..? - Pillanatok alatt visszatért a korábbi dühe, ahogy Alexra pillantott.

- Garet! - Elé léptem. - Figyelj rám! Alex csak... - Ellökött maga elől, fájdalmasan estem a beton falnak, közben az ökle Alex felé ütött, de az kitért előle, majd visszaütött.  A dulakodásuk visszhangzott a folyosón, ami hamar kisebb tömeget vonzott oda. Pár csapattársuk közösen lefogta őket. Alex hamarabb kiszabadult a Tigrisek kezei közül, akik hagyták is azt, látván, hogy nem próbál meg újra Garetnek esni. Egyelőre.

Végignézett a tömegen, majd tekintete megtalálta az enyémet. Elfordultam, majd sikeresen áthaladva a tömegen a parkoló felé haladtam. Lépések visszhangoztak mögöttem, ami még gyorsabb tempóra ösztökélt. Csak a parkolókba érve döbbentem rá, hogy Nat hozott el, és úgy terveztem, a pasimmal megyek haza. Nem futhatok előle hazáig. Mély levegőt vettem, majd megfordultam. 

- Carol...

- Figyelj, sajnálom ami történt, Garet...

- Nem tartozol bocsánatkéréssel a féltékenysége miatt. - Tett egy lépést felém.

- Jobb lenne, ha most mennél.. nem akarom, hogy még egy balhét csapjon...

- Csak szerettem volna tudni, hogy minden rendben van-e... 

- Alex... - Még közelebb lépett. A vállamat vizsgálta. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire sajog, ahogy a falnak estem. Óvatosan végigsimított a felkaromon. 

- Kérlek... - Már szinte csak suttogtam. - Erre egyáltalán semmi szükség...

- Az az állat majdnem faltörő kost csinált belőled... - Mondta ingerülten.

- Hm, nem is tudom, melyikünknek a jobb. Faltörő kos vagy palacsinta? - Kérdeztem a szeme alatt egyre élénkebb színű monoklira pillantva. Felnevetett, elérve, hogy én is elmosolyodjak.

- Hazavihetlek? - kérdezte egy hosszú pillanat múlva.

- Én.... - nem akarlak még jobban bajba keverni - gondoltam - …a kocsim itt áll nem messze, nincs szükségem fuvarra.

- Ha ez igaz lenne, már rég leléceltél volna. Kérlek Carol!

- Ne hívj így! - Kaptam fel a vizet. Utáltam a Carolt. Egészen azóta, mióta... az anyám meghalt. Elhessegettem a fájó emlékeket, amik feltörni készültek, és felnéztem rá. 

- Tán a Caroline-t jobban kedveled?

- Maradjunk a Line-nál, mit szólsz hozzá?

- Ha megengeded, hogy hazavigyelek, soha többet nem szólítalak Carolnak. Rendben? - Ez már-már övön aluli volt. Megadóan sóhajtottam, mire pimasz vigyor jelent meg az arcán.

- Remek!

Átvágtunk a parkolón, majd egy ezüst kocsihoz lépett, és kinyitotta nekem az ajtót. Amennyire értettem a kocsikhoz, egy Nissan volt, de semmi többet nem tudtam megállapítani első ránézésre, azon kívül, hogy iszonyat drága lehetett.

Az öltözők bejáratát kémleltem, miközben kifordultunk a parkolóból.

- Egyelőre nem kell miatta aggódnod. - Pillantott rám Alex.

- Megnyugtató... - Motyogtam és az útra szegeztem a tekintetem. - Itt fordulj balra!

Beletaposott a fékbe.

- Legközelebb hamarabb is szólhatnál!

- Sajnálom. - Éreztem, ahogy az arcomba szökik a vér.

Hazáig már csak a navigálásaim törték meg a csendet, majd végül lehúzódott az udvarunk elé.

- Köszönöm a fuvart... - Leállította a motort miközben kissé felém fordult.

- Igazán nincs mit.

- ... és sajnálom, ami történt...

- Line - Lassan ejtette ki a nevemet apró szünetet tartva, mielőtt folytatta: -, mondtam már, hogy nem a te hibád. Nem kell érte bocsánatot kérned.

Nyílt a bejárati ajtó. Natasa állt, és várta hogy végre kiszálljak. A kezem az ajtó kilincsén volt, amikor újra megszólalt. 

- Péntek este... Egy helyi banda játszik a BlackDevilben. Nincs kedved eljönni?

- Alex... Nem hiszem, hogy ez az egész jó ötlet.

- Összeverekedni Garettel sem volt jó ötlet... Mégis megérte.

- Még átgondolom, jó? - Mégis mit képzelsz Line? Egyszerűen csak mondj nemet. 

- Holnap este felhívlak, addigra sikerül eldönteni? - Bólintottam, majd kinyitottam az ajtót.

- Még egyszer köszönöm! - Mondtam, beindította a motort.

- Csütörtök este találkozunk - Rám kacsintott, majd elhajtott.

Mély levegőt vettem, majd elindultam Nathoz.

- Garetnek új kocsija van? - Összerezzentem a neve hallatán, fellépkedtem a lépcsőn majd köszönés nélkül elsétáltam mellette.

- Mi történt? - A karomnál fogva maga felé fordított. Feljajdultam, a szorítása elviselhetetlen volt egyébként is zsibbadó kezemnek. Kitéptem magam a karjai közül, de ő nem hagyta ennyiben.

- Line? Mi történt? - Óvatosan lehúzta a vállamról a vékony pulóvert, és a felkaromat kezdte vizsgálni.

- Ki csinálta ezt?

- Nat! Semmiség az egész! - Tettem pár lépést a lépcső felé, de - ez úttal gyengédebben maga felé fordított.

- Mond el, mi történt! - Hallgattam, a cipőmet fixírozva, amikor hozzátette: - Kérlek. 

- Csak... Garet kissé féltékenyebb volt a kelleténél. 

- És ez után - Mutatott a sérülésemre -, még engedted, hogy hazahozzon?

- Alex hozott haza.

- Mi? Alexander Vindex? Ő meg hogy kerül a képbe? - Elfordítottam a tekintetem, majd felléptem az első lépcsőfokra. Megtorpantam, én nem ez a lány vagyok!

Szembenéztem vele.

- Figyelj Nat... Később elmesélek mindent, de most... - Könnyek csíkozták az arcomat ahogy felrohantam a lépcsőn majd becsaptam magam mögött az ajtót.

Az egész helyzet megrémített. Csak feküdtem az ágyon, az arcomat a párnák közé temettem. Némán zokogtam.

Hosszú idő után döbbentem rá, hogy mi zaklatott fel leginkább: az Alexel folytatott játékos csipkelődés olyan, szokatlan illúziót tárt elém, mely már évek óta nem tartozott az életemhez:

A boldogságot. 

- Line - Halk kopogás zavarta meg a körém telepedett csendet. Natasa állt az ajtóm előtt. Nem szóltam semmit, egyszerűen csak belépett a szobámba.

Arcomat már nem áztatták a könnyeim, bár az érzéseim még mindig tomboltak.

- Nat, te most, perpillanat boldog vagy? - Meglepte a kérdésem, lovagló ülésben leült az íróasztal előtti székre és a támlára hajtotta a fejét.

- Ha végre nevetni látnálak, az lennék.- A szám szélét rágcsáltam, nem ezt a választ vártam. 

- És mikor érezted magad utoljára boldognak magad?

- Miért fontos ez?

- Ma... régóta először éreztem boldognak magam. - Lehajtottam a fejem, a takaróm egy, kissé foszlott anyagdarabkáját birizgáltam. Besüllyedt az ágy mellettem, majd kezek érintették a vállamat. Újra utat törtek maguknak a könnyeim. - Nem voltam igazán boldog... mióta anya elment.

-  Beszélni szeretnék majd róla veled. De most nem ez a lényeg. - Mosolyodott el. - Kinek sikerült elérnie, hogy kis időre is, de boldog legyél? Alex?

- Neki is közé volt hozzá. De inkább az tett azzá, hogy Garet köréből sikerült kiszabadulnom. Tudod, hogy mennyit jelent nekem az, hogy mellettem volt akkor, amikor anya meghalt, - Szinte fojtogattak a könnyeim, de folytattam – bár... igazából már akkor sem tett boldoggá, csak mindig a felszín felett sikerült tartania, nehogy mély depresszióba süllyedjek. Érted? - Ránéztem, szemébe ott látszott az ismerős gyűlölet, ami akárhányszor megemlítették Garetet, megjelent a tekintetében. Mégis látta, mennyire jogosak az érzelmeim.

- Szereted őt? Úgy igazán? - Elgondolkodtam, úgy éreztem, ha azt felelném, igen, hazudnék, még magamnak is. Legfőképp magamnak. 

- Nem. De mégis úgy érzem, szükségem van rá. 

Na, hát akkor ez lenne itt az első fejezet, kérlek titeket, ha tetszett - vagy ha nem írjatok komit, vagy chatbe, vagy bárhová :D Nektek nem tart sokáig, viszont nekem sokat jelent. Köszönöm! ♥