6. fejezet
"Kétféle reakciót váltanak ki belőlem a nagyon kitartó emberek. Vagy azonnal otthagyom őket, vagy hagyom, hogy teljesen elbűvöljenek."
- Lilly - egy halk hang segített feleszmélni gondolataim tengeréből.
- Mondjad picúr, mi a baj? - kinyújtottam a karjaimat, míg Flora befészkelte magát az ölembe.
- Meséjsz nyekem vajamit? - kérdezte fáradtan. Mosolyogva bólintottam.
Vettem egy nagy levegőt, majd csak úgy, a semmiből hihetetlen történetekről kezdtem mesélni, királykisasszonyokról, sárkányokról, óriásokról, tündérekről és egy olyan világról, ahol minden probléma megoldódik.
Míg az elején minden apró részletre kíváncsi kérdéseket rakott fel, mint például milyen színű a királylány szobája; ő is macival alszik-e esténként; vagy hogy a királyfi szeme tényleg olyan kék-e, mint a legtisztább tenger... Később a kérdései ritkulni kezdtek, végül teljesen abbamaradtak.
Nem sokkal ez után elhallgattam a mesével, mire Shawn cinikusan megjegyezte, hogy még olyan szívesen hallgatta volna, majd inkább elhagyta a könyvtárat, míg én kuncogtam a megnyilvánulásán.
Flo mocorogni kezdett, de nem ébredt fel.
- Nem szép dolog irigykedni, főleg nem egy kislányra, ugye? - bukott ki belőlem a kérdés. - Önzőség irigyelni a békéjét, gondtalanságát.
- Tudod, én is irigylem a húgodat. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a karjaidban aludhasson - pimaszkodott Alex, mire inkább úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna az egészet.
Minden mozdulatomra ügyelve, óvatosan felálltam a kanapéról, majd elindultam, hogy Florat kényelmesebb helyre fektessem. Alex is csatlakozott hozzám, kinyitotta az ajtókat, kétszer meg is kísérelte átvenni tőlem alvó terhemet, de persze anyatigris módjára elutasítottam az ajánlatot.
Flo nem meglepő módon Shawnnál, vagyis, az én ideiglenes szálláshelyemen lett lefektetve. Szívem szerint csak ültem volna ott némán, az álmát őrizve, de Alex is, és én is tisztában voltunk vele, hogy nem egy dolgot meg kell beszélnünk.
Egy pillanatig farkasszemet néztünk, mire elhagyott minden erőm, hogy kérdőre vonjam a tetteiért és rázúdítsam a kérdéseimet. Helyette más bukott ki belőlem.
- Akkor este, a BlackDevilben... Miért csókoltál meg?
Tétovázott, a kérdésem láthatólag meglepte.
- Csak Garret miatt? - a szemembe nézett, úgy válaszolt:
- Igen. - lehunytam a szemeim.
Majd egy perc múlva mély levegőt vettem, és felnéztem. Csak állt ott, végül kisétált a szobából.
Fájt a válasza, jobban, mint gondolni mertem volna.
Már nem is tudom, hányadjára tiport belém...
Pedig, ha tudná, milyen fontos a számomra.... Akkor másképp állna a dolgokhoz?
Óvatosan befeküdtem Flo mellé, végül őt átkarolva sírtam magam álomba.
Nem csak a korábbi jelenet miatt sírtam. Sírtam minden egyes szava miatt, a telefonhívása miatt, az egyetlen álmom miatt, amiben szerepelt...
Sírtam minden egyes pillanat miatt, ami azóta eltelt, hogy megjelent volna az életemben.
- Hé, Lilly... - puha szálak simították végig az arcom, ahogy óvatosan elsepert a hang gazdája egy tincset a fülem mögé.
Álmosan pislogtam fel, egyenesen sötét, sárgás árnyalatú szemébe.
- Mit keresel itt? Mennyi az idő?
- Hajnali kettő. Beszélni szeretnék veled.
- Most?
- Megbántottalak, furdal a lelkiismeret.
Fáradtan felültem az ágyban, majd kikaszálódtam, óvatosan, hogy legalább Flora fel ne riadjon.
- Gyere. - ujjait az enyémek köre fonta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Hová megyünk?
- Csak ki, hogy ne keljen fel senki se miattunk.
- Igazad van Alex. Elég, hogy engem kirángattál az ágyból...
Nem válaszolt rá, némán odavezetett a padhoz, majd felült a támlájára. Követtem a példáját. Csendben vártam, végül nem bírtam tovább.
- Mire jó ez? Ha a mínusz háromezer fokban kiültetsz egy padra, attól kevésbé lesz bűntudatod?
- Nem tudtam aludni. - felemelkedtem a padról.
- Bemegyek. Jóéjt. - elkapta a csuklóm, magafelé fordított, kereste a pillantásom és csak akkor szólalt meg, mikor elkapta csillogó tekintetem.
- Akkor este csak Garet miatt csókoltalak meg. Most nincs itt. Most ő nem érdekel.
Ledöbbentem, fel sem fogva, hogy mit is tesz, egészen addig, mikor ujjai a tincseim közé fonódtak és ajka érintette az enyémet.
Reflexszerűen lehunytam a szemem, visszacsókoltam, pedig az agyam gőzerővel tiltakozott.
Végül Alex elhúzódott, és hangjában fojtott jókedvvel közölte, hogy mostmár bemehetek.
Könny szökött a szemembe, kitéptem a csuklóm a markából, mire a másik karja is lehullott a nyakamról. Eltűnt a vidámsága.
Felálltam, és most már berohantam a házba. Zokogva.
Csak feküdtem az ágyban, hallgatva, ahogy a húgom békésen szuszog. Nem tudtam aludni. Nem voltam fáradt. Vagyis, mégis fáradt voltam, de alvásra képtelen.
Mert ha a testünk kimerült, alszunk.
De mit tehet a lélek, hogyha belefáradt a dolgokba? Folytonos vívódások, érzelmi tusák közt mikor pihenhet a szív?
Fárasztónak éreztem az érzelmek árját, melyben folyamatosan csak úszik az ember előre, keresve a partot...
És ha az én partomat elmosta a tenger, akkor mit tehetek? Az egyetlen megoldás, ha valaki más szigetén keresek menedéket?
És ha én ehhez nem vagyok hozzászokva... Mindig is az a lány voltam, aki két lábbal áll az értelem talaján, még akkor is, ha az érzelem árja a bokáját, térdét, derekát nyaldossa is. Én akkor is stabilan álltam!
Mit tehetek most, amikor árvízként tör rám a káosz, mikor "A szív érveit az ész nem értheti", s ez fordítva is igaz...
Baj az, ha nem merek egy "idegen" szigetére lépni, még akkor sem, ha ő maga úszik be értem onnan..?
Baj az, ha félek, hogy ha fellépek a szárazföldre - és esetleg hagyja, hogy kifújjam magam egy kissé -, ő bármikor visszadobhat onnan a tenger sós vizébe?
Baj az, hogy nem akarok kiszolgáltatott lenni egy idegen szigeten? Újra...
- Mondjad picúr, mi a baj? - kinyújtottam a karjaimat, míg Flora befészkelte magát az ölembe.
- Meséjsz nyekem vajamit? - kérdezte fáradtan. Mosolyogva bólintottam.
Vettem egy nagy levegőt, majd csak úgy, a semmiből hihetetlen történetekről kezdtem mesélni, királykisasszonyokról, sárkányokról, óriásokról, tündérekről és egy olyan világról, ahol minden probléma megoldódik.
Míg az elején minden apró részletre kíváncsi kérdéseket rakott fel, mint például milyen színű a királylány szobája; ő is macival alszik-e esténként; vagy hogy a királyfi szeme tényleg olyan kék-e, mint a legtisztább tenger... Később a kérdései ritkulni kezdtek, végül teljesen abbamaradtak.
Nem sokkal ez után elhallgattam a mesével, mire Shawn cinikusan megjegyezte, hogy még olyan szívesen hallgatta volna, majd inkább elhagyta a könyvtárat, míg én kuncogtam a megnyilvánulásán.
Flo mocorogni kezdett, de nem ébredt fel.
- Nem szép dolog irigykedni, főleg nem egy kislányra, ugye? - bukott ki belőlem a kérdés. - Önzőség irigyelni a békéjét, gondtalanságát.
- Tudod, én is irigylem a húgodat. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a karjaidban aludhasson - pimaszkodott Alex, mire inkább úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna az egészet.
Minden mozdulatomra ügyelve, óvatosan felálltam a kanapéról, majd elindultam, hogy Florat kényelmesebb helyre fektessem. Alex is csatlakozott hozzám, kinyitotta az ajtókat, kétszer meg is kísérelte átvenni tőlem alvó terhemet, de persze anyatigris módjára elutasítottam az ajánlatot.
Flo nem meglepő módon Shawnnál, vagyis, az én ideiglenes szálláshelyemen lett lefektetve. Szívem szerint csak ültem volna ott némán, az álmát őrizve, de Alex is, és én is tisztában voltunk vele, hogy nem egy dolgot meg kell beszélnünk.
Egy pillanatig farkasszemet néztünk, mire elhagyott minden erőm, hogy kérdőre vonjam a tetteiért és rázúdítsam a kérdéseimet. Helyette más bukott ki belőlem.
- Akkor este, a BlackDevilben... Miért csókoltál meg?
Tétovázott, a kérdésem láthatólag meglepte.
- Csak Garret miatt? - a szemembe nézett, úgy válaszolt:
- Igen. - lehunytam a szemeim.
Majd egy perc múlva mély levegőt vettem, és felnéztem. Csak állt ott, végül kisétált a szobából.
Fájt a válasza, jobban, mint gondolni mertem volna.
Már nem is tudom, hányadjára tiport belém...
Pedig, ha tudná, milyen fontos a számomra.... Akkor másképp állna a dolgokhoz?
Óvatosan befeküdtem Flo mellé, végül őt átkarolva sírtam magam álomba.
Nem csak a korábbi jelenet miatt sírtam. Sírtam minden egyes szava miatt, a telefonhívása miatt, az egyetlen álmom miatt, amiben szerepelt...
Sírtam minden egyes pillanat miatt, ami azóta eltelt, hogy megjelent volna az életemben.
- Hé, Lilly... - puha szálak simították végig az arcom, ahogy óvatosan elsepert a hang gazdája egy tincset a fülem mögé.
Álmosan pislogtam fel, egyenesen sötét, sárgás árnyalatú szemébe.
- Mit keresel itt? Mennyi az idő?
- Hajnali kettő. Beszélni szeretnék veled.
- Most?
- Megbántottalak, furdal a lelkiismeret.
Fáradtan felültem az ágyban, majd kikaszálódtam, óvatosan, hogy legalább Flora fel ne riadjon.
- Gyere. - ujjait az enyémek köre fonta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Hová megyünk?
- Csak ki, hogy ne keljen fel senki se miattunk.
- Igazad van Alex. Elég, hogy engem kirángattál az ágyból...
Nem válaszolt rá, némán odavezetett a padhoz, majd felült a támlájára. Követtem a példáját. Csendben vártam, végül nem bírtam tovább.
- Mire jó ez? Ha a mínusz háromezer fokban kiültetsz egy padra, attól kevésbé lesz bűntudatod?
- Nem tudtam aludni. - felemelkedtem a padról.
- Bemegyek. Jóéjt. - elkapta a csuklóm, magafelé fordított, kereste a pillantásom és csak akkor szólalt meg, mikor elkapta csillogó tekintetem.
- Akkor este csak Garet miatt csókoltalak meg. Most nincs itt. Most ő nem érdekel.
Ledöbbentem, fel sem fogva, hogy mit is tesz, egészen addig, mikor ujjai a tincseim közé fonódtak és ajka érintette az enyémet.
Reflexszerűen lehunytam a szemem, visszacsókoltam, pedig az agyam gőzerővel tiltakozott.
Végül Alex elhúzódott, és hangjában fojtott jókedvvel közölte, hogy mostmár bemehetek.
Könny szökött a szemembe, kitéptem a csuklóm a markából, mire a másik karja is lehullott a nyakamról. Eltűnt a vidámsága.
Felálltam, és most már berohantam a házba. Zokogva.
Csak feküdtem az ágyban, hallgatva, ahogy a húgom békésen szuszog. Nem tudtam aludni. Nem voltam fáradt. Vagyis, mégis fáradt voltam, de alvásra képtelen.
Mert ha a testünk kimerült, alszunk.
De mit tehet a lélek, hogyha belefáradt a dolgokba? Folytonos vívódások, érzelmi tusák közt mikor pihenhet a szív?
Fárasztónak éreztem az érzelmek árját, melyben folyamatosan csak úszik az ember előre, keresve a partot...
És ha az én partomat elmosta a tenger, akkor mit tehetek? Az egyetlen megoldás, ha valaki más szigetén keresek menedéket?
És ha én ehhez nem vagyok hozzászokva... Mindig is az a lány voltam, aki két lábbal áll az értelem talaján, még akkor is, ha az érzelem árja a bokáját, térdét, derekát nyaldossa is. Én akkor is stabilan álltam!
Mit tehetek most, amikor árvízként tör rám a káosz, mikor "A szív érveit az ész nem értheti", s ez fordítva is igaz...
Baj az, ha nem merek egy "idegen" szigetére lépni, még akkor sem, ha ő maga úszik be értem onnan..?
Baj az, ha félek, hogy ha fellépek a szárazföldre - és esetleg hagyja, hogy kifújjam magam egy kissé -, ő bármikor visszadobhat onnan a tenger sós vizébe?
Baj az, hogy nem akarok kiszolgáltatott lenni egy idegen szigeten? Újra...
